Nem tudom ki hogy van vele, de megint csak ámulok, hogy ismét eltelt egy hónap. Megígértem magamnak, hogy gyakrabban fogok írni, de feleszmélni sincs idő néha, vagy memória nuku. :) Annyi minden történt a felére már alig emlékszem lassan.

Nemrég még egy édes kis szőrmók feküdt az ölemben, én meg azon morfondíroztam, hogyan is válhatok meg tőle... az élet igazságtalan. Na, de kezdjük az elején. Mint korábban említettem, befogadtunk egy kutyust, akit nagyon megszerettünk. Nagy szájhúzás kíséretében feltettem róla egy hirdetést az egyik gazdikereső oldalra. Már a telefonhívásnál elfacsarodott a szívem. Pedig az eszem tudta, hogy így a legjobb. A kis buta nem szeret és nem bír egyedül meglenni, mi meg nem tudtunk 0-24 vele lenni, képtelenség. Mégis olyan rossz érzés... nincs már itt, nem kell ébredés után sétálni vele, nem játszunk nagyot este a parkban és hasonlók. Annyira hálás volt minden szeretetért és duplán adta vissza. Az vigasztal, hogy nagyon jó helyre került. Egyszer még láttuk, mielőtt végleg levitték vidékre a leendő gazdihoz. Szóval most már vidáman rohangálhat a kertben, beszaladhat a lakásba, ha úgy tartja kedve. Csak ne hiányozna annyira.
Emlékszem mikor tollasozni, teljesen megőrült a labdáért. Futkározott ide-oda, ugatott a labda után, nagyon aranyos volt. Mikor itt volt a nővérem egy fél délutánt és lekísértük a kocsijához percekig nézett és nyüszögött utána. Annyira ragaszkodó, aki kicsit is törődik vele, máris a szívébe zárja. Bárcsak megértethettem volna vele, hogy néha egyedül is kell lennie. Ha ilyenkor szépen tudna viselkedni, akkor velünk maradhatott volna... ha az a volna ott nem volna...

Nem is szomorítom magam tovább nézzük egy vidámabb élménybeszámolót. Nem tudom ki mennyire jártas ezeken a kuponvásárlós oldalakon, én belevágtam. A Rukkel-tóra lehetett féláron egész napos csúszdás jegyet venni. Pár hete, mikor végre normálisabb idő volt és nem esett az eső, elmentünk. Igazából nem tudtuk mire számítsunk, de kellemeset csalódtunk. Nem voltak túl sokan, így szerencsére nem kellett órákig sorba állni sehol. Ha jól rémlik 9 db csúszda van, persze, hogy kipróbáltuk mindet. A víz is kellemes volt, leszámítva, hogy gyorsan mélyülő, köves és kagylós tóról beszélünk. A strand rendezett, a büfében vásárolt gyros finom volt. Az idei szezont szerintem semelyik strandon sem sírják vissza, ez a sok eső nem igazán kedvez a nyaralásnak.

Holnap indulunk Olaszországba egy hétre és nagyon bízom a jó időben. Természetesen végignyálaztam az összes előrejelzést Európára, úgy tűnik nem lehetetlen a dolog, de nem akarom elkiabálni, kop-kop-kop. Úticélunk Bibione, egy klassz kis apartmant foglaltunk le 8-an. Tervezünk majd egy kis kiruccanást Velencébe és Triesztbe. Két kocsival megyünk, úgyhogy kényelmesen elférünk majd. Alig várom, hogy szombat hajnalban autóba pattanjunk és induljunk. Először én vezetek majd, aztán cserélünk a párommal, én úgyis bambulázni akarok ki az ablakon, hiszen még nem jártam arra. Nem mintha az autópálya sok élményt rejtegetne, de tavaly is sok szép képet csináltam útközben. Szlovénia felé megyünk, hátha kisebb lesz picit a forgalom. Elméletünk szerint az osztrákok felé többen járnak, mivel nagyobb a vonzáskörzete. Úgyhogy nagyon remélem, hogy nem lesz 12 óra egy 7 órás útból.

Már félig össze is pakoltam, számolom a perceket még indulásig, majd jövök az élménybeszámolóval. Jó nyarat mindenkinek! (még arra, ami maradt) :)

Lássunk egy kis hétvégi beszámolót, mert elég mozgalmasra sikeredett. Pénteken késő délután nagy unalmamban kitaláltam, hogy szeretnék elmenni egy autósmoziba, mert még sosem voltam. Nem tudtam van-e valami működő mozi a környéken, hát utánanéztem. Kis csalódás, hogy a legtöbbet már bezárták, de ráakadtam a mogyoródi, Hungaroring melletti autósmozira. Szimpatikus volt, csütörtöktől-vasárnapig van előadás, méghozzá a legújabb filmekkel, mindegyik este más. Most pl. A halálos iramban 5, Karib-tenger kalózai új része és hasonlók. Péntek este Az Ördög c. thriller-horrort vetítették. Hát nem ez volt álmaim netovábbja (pedig szeretem ezt a műfajt is), de gondoltuk hajrá, menjünk. A belépő egyébként 1000 Ft volt. Viszonylag méretes vetítőfelület és egy kisebb büfé volt a helyszínen. Mivel a neten annyira dicsérték, befaltunk egy-egy hamburgert. Nem volt rossz, csak kicsi. :)
21.30-kor kezdődött a film, behangoltuk a rádiót és tátottuk a szánkat. Nem volt olyan gáz a film sem, egynek elment, az autós élmény pedig klassz volt, szívesen elmennék máskor is. A vicc az, hogy alig voltak rajtunk kívül. Volt ott egy csapat közelben táborozó gyerek, meg kb. 4-5 autó. Megmondom őszintén, nem értem az érdeklődés hiányát. Persze ez nem egy multiplex minőség, de pont emiatt különleges. Arra számítottam, hogy ennél azért többen lesznek. Ezúton ajánlom mindenkinek az autós mozizást, mert szerintem szuper program unalmas estékre. Egy valamiben verhetetlen, tuti nem hallod a szomszéd csámcsogását. :D

Szombaton pedig többen célba vettük a Vidámparkot. Néhány éve voltam ott utoljára, azóta voltak változások, kíváncsian vártam most milyen lesz. Nyilván nem lehet olyan klassz, mint gyerekfejjel, de a húzósabb ringlisek, vagy minek is nevezzem, már nekünk valók. :) A napi belépő meglehetősen borsos, 4700 Ft felnőtteknek, a diák 3800 Ft. Karszalag felcsap, mosoly az arcokon és irány befelé. Elsőként a klasszikus hullámvasutat támadtuk be, szerencsére korán mentünk, így még nem kígyózott hosszú sor (nem úgy, mint később). Akárki, akármit mond, szerintem jó ez a hullámvasút mindegy, hogy hány éves az ember. Körbesétáltunk, és meglepődve tapasztaltuk, hogy a drága belépő mellett is elég sok dologra még külön kell befizetni. Ez azért nem kis csalódás. Az összes újdonság (pl UV labirintus, Túl világi hullámvasút stb) fizetős 300-500 Ft. Lássuk be, ez szemétség, mert így már nagyon nem éri meg a dolog. Nem is fizettünk be sehova. A jó hír viszont, hogy a dodgem ingyenes lett, csak a sort kell mindig kivárni. Persze az arcon csapás ettől nem lett kisebb.
Az elvarázsolt kastély is lehangoló volt kicsit, több mechanikus dolog nem működött (pl mozgólépcső a kijárat felé). Azt tudtam, hogy a Looping star-t már lebontották ( ez volt a hurkos hullámvasút régen), a helyén két másik dolog volt. A régi szellemvasút sincs már meg, a helyén valami idióta mesepark vasút van. Ez a részleg abszolút a gyerekeké lett. Az óriáskerékre is felültünk természetesen és a körhintára is. Aztán rátaláltunk a valami dínós brutális izére. Ez minden irányban forgott, rázott. Nagy lelkesedéssel felültünk, de a végén nem volt őszinte a mosolyunk. Ültem már durva dolgokon, de ez vitte a pálmát. Ráadásul pár perccel előtte ettünk szendvicset, úgyhogy rendesen megforgatta a gyomrunkat. Életemben először jött a róka ringlis után. Persze nem rögtön a helyszínen, hanem jóval később, pár falat kaja után. Utána viszont semmi bajom nem volt, szerencsére. Sőt még a Top spin-re is felültem (ez a víz felett átfordulós cucc), meg valami új, oldalra kifordulós hullámvasútra is. :)
Összességében azért maradt a csalódás, most jut eszembe, a szabadesés torony sem működött. Nem elég, hogy kifizettünk egy csomó pénzt, még bent is lehúznák az embert, ráadásul az egész vidámpark kicsit lepusztult már. Persze volt, amit élveztünk, de végeredményben nem lett a legjobb.
Délutánra kitaláltunk egy kis házi vattacukor készítést és kerti sütögetést rokonoknál. Ez a része a napnak nagyon jól sikerült, ide már Bonit is vittük magunkkal, napközben leadtuk megőrzésre. :) A vattacukor finom volt és a vacsi is. Csináltuk pácolt csirkemellett salátával. Természetesen minden elfogyott...

Vasárnap tesómmal fagyiztunk egyet Szentendrén, ajánlom mindenkinek, mert isteni fagyit lehet kapni.

Szóval most igazán nem unatkoztunk, tartalmas hétvége volt, azért el is fáradtunk, szerintem senkinek nem kellett esti mese vasárnap este és nekem se lesz rá szükségem ma éjjel. :) Jó éjt!

Azt hiszem sarokba állítom magam, ugyanis hanyag módon már majdnem 1 hónapja nem írtam az oldalra. Mondanom sem kell, hogy nem unatkoztam közben.
Túl vagyok egy klassz családi grillezésen és cseresznyeszüreten, egy kisebb gimis osztálytalin, éééés ideiglenes(?) kutyatulajdonos lettem.

Párommal a környékünket járva megláttunk egy édes kutyust, amint az úttest felé szaladgál. Rászóltunk, hogy ne menjen arra és innentől kezdve nem volt megállás. Hazáig kísért minket, mi meg nem tudtuk mitévők legyünk. Látszott, hogy jól nevelt, hám volt rajta, bár nem tudom mióta csavaroghatott, de elég vékonyka volt. Szerintem valahonnan a közelből elengedett/elszökött panelkutyus volt. Párom rábeszélésének engedve felvittük magunkkal. Bevallom én inkább cicás típus vagyok, sose volt kutyám, úgyhogy ezt is ki kell próbálni, meg hát olyan édes pofija van. :)

A Boni nevet adtuk neki, egy év körüli, tacskó keverék, zsemle színű, kan kutya. Nagyon értelmes, biztos volt már tanítgatva, ha szólítjuk odajön, ha kiküldöm a szobából azt is megérti és egyéb apróságok. Szépen sétál pórázon és anélkül is, természetesen szobatiszta. Kedves, barátkozó, nyugodt természete van, jól el van más ebekkel is. Az egyetlen és legfőbb problémánk, hogy nem lehet egyedül hagyni. Kb. 3 hete van már nálunk, szerintem kezd kialakulni a bizalom, most már megszokhatta az új életet, de ha csak 10 percre is egyedül marad, akkor keservesen ugat és sír (szerencsére a lakást egyáltalán nem rombolja). Ez önmagában nem lenne akkora baj, ha idővel szépen megnyugodna, de nem. Ha kell órákig vinnyog utánunk és ezt a szomszédok érthető módon nagyon nem kultiválják. Én se szívesen hallgatnám. Próbáljuk tanítgatni, jutalmazni, de egyelőre semmi sem használt. Így pedig nem maradhat velünk sokáig. Most még elvagyunk, nekem nincs munkám, remélem már nem sokáig, de pl a bevásárláshoz bébiszitter kell mellé, különben megőrül. Nagyon sajnálom, látszik rajta mikor hazajövünk, hogy tiszta idegroncs, borzasztóan örül nekünk mindig, majd kibújik a bőréből. Végtelenül szeretetéhes, imádja, ha foglalkoznak vele, néha már ölebnek képzeli magát. :)

Tényleg imádnivaló, de kénytelenek leszünk más helyet keresni, ahol akár kertben is lehet, akkor hátha elvan egyedül is, meg lakásba is bemehet, mert nagyon emberközpontú. A lakásban sem marad egyedül a szobában. Ha én kimegyek a fürdőbe, akkor jönne utánam ő is és hasonlók. Most még küzdünk, próbálunk megbirkózni a feladattal, aztán majd meglátjuk. Jó lenne megtartani, de ez így nem élet, hogy nélküle sehova sem tudunk elmenni, vagy valakire rá kell hagyni addig. Várom a tippeket esetleg a kedves kutyásoktól, hátha akad jó ötlet.

Egyébként mi magunk is tanulunk, régebben is néztük a Csodálatos kutyadokit, most meg még inkább. Ceasar Milian könyvét is olvasgattam már, és tényleg működik, amit ír. Pl: mikor hazaérünk, vagy csak egyikünk érkezik, Boni akkor is teljesen felpörög és nagyon örül az embernek, ránk nem ugrik fel, de a saját tengelye körül bizony őrületes tempóban képes ugrálni. :) A trükk, hogy ilyenkor nem szólunk hozzá, nem érintjük meg, rá se nézünk, mert csak felerősítené az izgalmát. Fél perc se telik el már lenyugszik, jön szépen és akkor megsimogatjuk stb. Ez tényleg mindig beválik. Szóval nem akarom reklámozni a pasast, de tud valamit az biztos. :)

Most megyek, ideje tollasbálba menni... :)

Hol is kezdjem, talán ott, hogy a lánybúcsú óta már a lagzi is megvolt. Nagyon jól sikerült, gyönyörű menyasszony, szép szertartás, finom vacsora, tánc hajnalig és rengeteg fénykép. Azt hiszem igazán jól sikerült minden, úgyhogy nem is untatok senkit a részletekkel.

Aztán öregedtem egy évet, nemrég volt a születésnapom. Ajándékként lovagló leckékkel lepett meg a párom, mert tudta, hogy régóta szeretnék megtanulni lovagolni. Meglátjuk, lehet, hogy őstehetség vagyok, bár maradok az éneklésnél azt hiszem. :)

Múlt vasárnap a testvéremmel és a párommal ellátogattunk a Tropicariumba. Nagyon jó volt, én még ált.sulival voltam egyszer, szóval jó volt újra végigjárni. Sok érdekes képet csináltunk, majd megpróbálok feltölteni néhányat. A legjobban nekem a selyemmajmok tetszettek, olyan jópofák voltak. Nem mondom azért a cápás medence se volt semmi.

Kicsit elfáradtam, ma nem vagyok túl izgalmas, úgyhogy nem is írok többet, elteszem magam holnapra. Jó éjt mindenkinek! :)

Ismét itt vagyok, kicsit elhanyagoltam a blogot az elmúlt hetekben. Megvolt az ominózus leánybúcsú. Lássunk egy kis élménybeszámolót, amit ígértem.
Sajnos a segítőim elkéstek úgymond a buliról, így egyedül álltam neki a szendvics készítésnek és egyéb előkészületeknek, szerencsére a menyasszonyt is tudtuk késleltetni egy kis shoppingolással. :) Nagy nehezen azért minden összeállt, volt kaja-pia, lufiba rejtett feladatok, szépségkirálynős szalag, fátyol és persze jókedv.
Első lépésben a Leánybúcsúztató 10 parancsolatot kellett elmondani barátnőmnek (büszke vagyok magamra, én írtam a szöveget, vicces és rímes is egyben, nagyon jó lett). Ezután megkapta a fátylat és a szalagot és mi is felvettük a miénket. A szalagokon Miss Arajelölt felirat elöl, sold out felirat hátul, a miénken pedig for sale. Így mi lettünk a For Sale Lányok. :) Itt kapta meg az egyik fő ajándékunkat, a Kívánságok könyvét. Az elejére készítettem egy montázst magunkról, mindenki küldött fotót magáról vagy menyasszonnyal közöset stb, nagyon jól sikerült. Aztán mindenki írt egy színes A5-ös színes lapra valami szépet (jókívánságot, receptet, én egy saját versemet) és kidekoráltuk szalaggal, gyöngyökkel, bármivel. Kreativitásunk határtalan, nagyon helyes emléklapok készültek. Az egészet összekötöttük egy szalaggal és odaadtuk neki. Mondanom sem kell, hogy amint elolvassa bőgni fog a meghatottságtól. :)

Koccintás és kezdődhetett a móka. Teljes élvezettel durrogtatta a lufikat és szerencsére nagyon lelkesen oldotta meg a feladatokat, rengeteget nevettünk. A legjobb, hogy minderről videó felvétel is készült.
A feladatokból: tárgyfelismerés bekötött szemmel (pelenka, sörnyitó, csekk, hagyma...); zokni stoppolás; maci pelenkázás; különböző szituációkból kellett kimagyaráznia magát (pl elveszett a jegygyűrű - fakéreg, borotva, bilincs szavak használatával); fejhallgatóról hallgatott számokat kellett eldúdolnia és nekünk pedig ki kellett találni mi az (drága barátnőmnek nagyon rossz hangja van, úgyhogy ez nagyon muris volt); bekötött szemmel le kellett rajzolnia magukat az esküvő napján; WC papír esküvői ruha készítése; és a kedvenc feladatom felhívni egy a vőlegénnyel azonos nevű idegen férfit és szerelmet vallani. Féltem, hogy ez a feladat döcögős lesz, de olyan klasszul megoldotta, hogy leesett az állunk. :D Ezekkel a feladatokkal egy kirakó darabjait kellett összegyűjtenie, amit én kreáltam neki az egyik közös fotójukból. A meg nem szerzett darabokat két mentőfeladattal kaparinthatta meg, Joe Cocker You can leave your hat on c. számára kellett táncolnia, majd bekötött szemmel banánra kellett óvszert húzni és fagyit nyalni róla. Kipipálva, úgyhogy jöhetett a kirakó ajándékaként egy fütyi alakú torta, melyet lánybúcsúztató társaim készítettek. Egy műalkotás volt, ügyesek voltak nagyon.

Mondanom sem kell, ha rosszul teljesített egy feladatot, akkor innia kellett, ez nála általában tequilát jelentett. Én ekkor még nem sokat ittam, gondoltam majd az utcai résznél bepótolom. :)
Ezek után a férjismereti teszt következett, ahol 5 kérdésenként min. 1 jó válasz esetén ajándékot kapott valamelyikőnktől. A kérdésekből: Hány lyukas foga van? Mikor csókolózott először? Ki volt általánosban a padtársa? Mit vinne magával egy lakatlanra szigetre? Mit szeret benned a legjobban? Milyen zokni volt rajta az első randin? és még sorolhatnám, volt 50 kérdés. :)
Az ajándékok között sok érdekes volt, természetesen a legtöbb valamilyen szexuális kellék. :) Ehető testdekor szett, plüss blilincs, ehető bugyi, szexkocka (helyszín és póz), masszázsolaj, Káma Szutra, tőlem Love zseton. Ezek a zsetonok nagyon jópofák, 9 db-ot tartalmaz: 1 bónusz zseton, amivel bármit kívánhatsz; fürdess meg, ágyba kérem a reggelit, tégy a magadévá, szeretgess meg és ehhez hasonlók. A jó, hogy miután a párja végrehajtotta a zsetonos feladatokat, akkor ő is bemutathatja, tehát oda-vissza működik a dolog. Nekem nagyon megtetszett a boltban, remélem az ifjú pár is örömét leli majd benne és persze az összes ajándékban. :)

Ekkor már eléggé el voltunk csúszva a saját programtervünktől, úgyhogy irány a Deák tér, utcai banzáj. Az utazás alatt kicsit esett az eső, de mire odaértünk szerencsére abbahagyta, nem mosta el a bulit. Sokan voltak a Gödörnél, így héliumos lufira fel, irány petrezselymet árulni. Ez nagyon viccesre sikerült. Az a törpikés hang, eszméletlen volt. :) Bevallom itt már én sem voltam annyira képben, beütött a magammal vitt almalé-tequila kombo, de azért tudtam mindenről, csak már én is nagyon jól éreztem magam. Barátnőm kapott egy emlékkönyvet is, amibe jókívánságokat kellett gyűjtenie a járókelőktől. Ezután jött a fő attrakció a limuzin. Eredetileg már a szórakozóhelyen lettünk volna, de késésben voltunk, úgyhogy negyed 2-kor valahol a Deáktól nem messze vett fel minket. Bekötöttük a menyasszony szemét, beálltunk a limo és meglepetééééés. Mondanom sem kell az ámulatot az arcán, beszálltunk, elindultunk és itt már kicsit el is pityeregte magát a meghatódottságtól, nem akarta elhinni, hogy ennyi mindent tettünk. Szóval egy órás budapesti körút, mi közben ittuk a két üveg ajándék pezsgőt és buliztunk a zenére. Sajnos a sikítozás és integetés elmaradt, mert nem volt napfénytető, meg az eső is esett. Majd irány Menta Terasz, a buli helyszín. Nem voltak túl sokan, de jó zene szólt, mi amúgy sem voltunk már szomjasak, úgyhogy fergetes bulit csaptunk. Összességében jól sikerült minden.

Reggel fél 6 körül értünk haza hozzám, szerencsére a párom ért haza előbb és már megágyazott a lányoknak, mondanom sem kell mennyire imádtam érte. Én még mindig be voltam csiccsentve. Sőt, ha belegondolok még másnap is, nagyon lassan szívódott fel az alkohol, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Nem iszom túl gyakran, így hamar megárt, bár nem voltam full részeg még soha, és nem is akarok. Nekem elég a vigyori, imádom a világot állapot. :)

Ezután rövidke 4 órás alvás, majd délben indultak barátnőmék haza busszal. Remélem nekik is épp olyan felejthetetlen este marad, mint nekem. Szerintem nagyon odatettük magunkat. Ha jobban belegondolok, mindent együttvéve ez egy százezres lánybúcsú volt, mindennel, ami csak kellhet. Szervezést vállalok!! :)

Visszaszámlálás megkezdődött, már csak hármat kell aludni. Egyre izgatottabb a csapat a lánybúcsú miatt, én magam is alig várom. :) Egyre jobban beindult a szervezkedés, jobbnál jobb dolgok jutnak még eszünkbe a végére. Ma beszéltem a menyasszonnyal és ő is nagyon várja már a szombati bulit, izgul és fél is talán mi vár rá. Megnyugtattam, hogy semmi megalázó nem lesz, csak kicsit nevetjük ki (persze ezt ő sem hitte el). Belátta, hogy végül is ez erről szól. Belegondolva a forgatókönyvbe, szerintem nem lesz kellemetlen, inkább vicces.
Ha valaki szombat éjjel 1-2 között Hummer limóból sikítozó, integető lányokat lát Budapest utcáin, na azok mi leszünk. :)
Kicsit félek az időjárástól, ha jól hallottam -2 fokot emlegettek és az nem lenne jó, befagy a seggünk a csini rucikban. :S Bízom benne, hogy nem lesz se eső, se vihar...

Ma már nekiálltam a takarításnak is, még a függönyt is kimostam. Szeretem, hogy ilyenkor az egész lakásban jó illat terjeng a friss öblítőtől. A páromnak már kilátásba helyeztem péntekre egy fürdő sikálást, de cukipofa és vállalta. Nekem vigyázni kell a körmeire, ha már szépen ki lettek lakkozva (műkörmöm nincs szerencsére, a sajátjaim is nagyon szépek). Elvégre jól akarok kinézni, de melyik csaj nem? :) Hideg idő esetén a ruhával még lehet, hogy gondban leszek. Eddig egy térdig érő ruhát választottam cicanacival, bár a cipő még nagyon is kérdéses. 33-35-ös lábam van cipőtől függően, így nem nagyon ugrálhatok. A csizma már lehet, hogy sok lenne, félcipőben viszont lehet, hogy le fog fagyni a lábam. Hiába, nehéz női sors... :) Jól van, nem rinyálok többet ilyen hülyeségeken, egyelőre kisebb gondom is nagyobb ennél a szervezéssel.

Most megyek és szundi üzemmódba kapcsolom magam, már ha el tudok aludni, sajnos elég rosszul alszom. Vagyis az alvás maga nem az, csak nagyon nehezen alszom el, folyton kattog valamin az agyam, nehéz kikapcsolni, de ez az én bolondságom. :)
 

A mai nap is a lánybúcsú körül forgott, 12 emailt kaptam és 7-et küldtem, szóval alakul a dolog. Nem akarom, hogy minden nap erről szóljon itt a blogon, ezért most nem írok többet. :)

Elmerengtem néhány dolgon, ami igenis aktuális az életemben. Ez nem más mint a barátszerzés kérdése. Lévén, hogy egyetlen embert tudhatok a barátnőmnek. Van sok ismerősöm, és akad néhány közelebbi, akikre számíthatok szerintem. Velem egy városban élő, az igazán szükséges helyzetben ott termő, éjjel felhívós, fagyival vigasztalós azonban nincs.
A gimnáziumból, egyéb suliból nem maradtak meg mélyebb kapcsolataim, ezt sajnálom valahol, de ilyenek voltak az emberek. Széthúzás és klikkesedés jellemezte a bandát. Ez kilőve. Jártam jelbeszéd tanfolyamra (erre egyszer bővebben kitérek, mert érdekes téma), onnan sem maradtak emberek.
A volt munkahelyemen a kollégák többsége nyugdíj közeli vagy erős negyvenesekből állt. Szóval velük se megyek el bulizni. :)
Nem járok rendszeresen sportolni sehová, onnan se lesznek barátaim...

Itt jön a nagy kérdés, akkor mégis honnan a fészkes fenéből szerezzen az ember barátokat??
Nem mehetek oda a boltban/moziban/buszon/akárhol egy szimpatikusnak tűnő csajhoz, hogy "Szia! Szimpatikusnak tűnsz, esetleg ismerkedjünk meg, talán barátok lehetnénk, ha te is akarod." Na, ez ultragáz lenne, rettenetesen szánalmas és vérciki.
A netes ismerkedés pedig nagyon rizikós. Főleg azért, mert ott általában nem azonos neműek ismerkednek. Csaj még nem jelölt be facebookon, max ha like-ot akart gyűjteni egy versenyhez. Pasik néha bejelölnek, de nekem ugye, nem rájuk van szükségem. Belegondolva, mindig is fiú barátaim voltak. A gimi alatt volt egy srác, akivel nagyon jól megvoltunk, sokan összeboronáltak minket, mert ölelkezve mentünk, megpusziltuk egymást, minden nap együtt lógtunk szinte. Persze jött a fiú-lány barátság kérdése, egy időben én akartam többet, aztán ő, de sosem alakult úgy. Miután túlléptünk ezen a kérdésen, szinte észrevétlenül, megmaradt a töretlen barátság. Aztán elkerültem más városba tanulni, lett egy komoly párkapcsolatom és egyre kevesebbet tudtunk találkozni, elmaradoztak a beszélgetések msn-en is, később lemondta a megbeszélt találkákat (haragudtam is rá emiatt), végül maradt a jó nagy semmi. Ma már nem is beszélünk, és ez nagyon rossz.

Ott állok, ahol a part szakad. Biztos, hogy én is hibás vagyok a dologban, most próbálkozom, de nincs hol... Várnám az ötleteket akár, hogy mégis mi a csudát lehet ilyenkor tenni? Hogyan szerezzen barátokat az ember? Persze a párom társaságában vannak lányok, de nem vagyunk egy hullámhosszon, vagy nem itt lakik, vagy a másik nem igazán nyit felém. Ez egy nagyon nehéz helyzet. Talán ez az egyik fő problémám jelenleg. Nincs senki, akit elhívhatnék egyet sétálni és kibeszélgethetném magam. Remélem egyszer saját csemetémben gyönyörködve a játszótéren üldögélve találkozom majd egy hasonló anyukával, aki talán a barátnőm lesz, de ez még a jövő zenéje, hisz nem mostanában leszek édesanya (pedig nagyon várom). Hát itt tartok, nem látom a fényt az alagút végén, csak bízom és reménykedem... és várok valakire...

Ma megint, borús, esős idő, ez nagyon lehangoló. Ilyenkor sokszor nincs kedvem csinálni semmit. Ez a munka ünnepe most nem igazán jött be, semmi nem volt, ami a régi majálishoz hasonlítana, nem is mentem semmilyen ünnepségre.

Egyetlen dolog villanyozott fel ma, még pedig az, hogy jövő hét szombaton lesz a legjobb és egyben egyetlen barátnőm leánybúcsúja. Már tűkön ülök. Nem én lettem a főszervező, sajnos a kapcsolatunk milyensége nem éppen kölcsönös... ami nekem manapság kezd rosszul esni. Mikor végre hazautazom, nagy nehezen sikerül csak egy-egy röpke órát találkoznunk, ahol természetesen az esküvő a fő témánk, mivel már csak pár hét van addig. Így természetesen megértem, ha az én dolgaim kicsit háttérbe szorulnak, hiszen én is azt szeretném, ha minden tökéletes lenne számára a nagy napon. Egyszerűen csak rosszul esik, hogy nem vagyok fontos. Ha már neki se vagyok az, akkor mégis kire számíthatnék... a párom, akit imádok kivétel, de ez elég lehangoló, nem? Miért csak addig számítanak rám az emberek, amíg kell nekik valami és tudják, hogy örömmel segítek. Ugyanakkor nem kérdezi meg, hogy és te hogy vagy? (Itt mondjuk nemcsak róla van szó.) Vagy megkérdezi, csak a válasz már nem olyan fontos, vagy nem is beszélek róla. Írtam neki a minap egy emailt, melyre annyit írt, most sok a dolgom, majd írok hosszabban. Na, ezt azóta is várom, de félek hiába. Leírtam neki őszintén az érzéseimet, hogy rossz a távolság stb stb. Meglátjuk.

Én mindenesetre belevetettem magam a szervezkedésbe, hogy hajadon éveinek utolsó nagy bulija igazán jól sikerüljön. A bemelegítés nálam lesz, hisz én vagyok a bolond, ki a vállára veszi a nehezét. Elég klassz feladatok lesznek, természetesen írok majd beszámolót, hátha hasznos lesz még másoknak. :)

Csak kattogok és kattogok folyamatosan a feladatokon, díszítésen, egyenszalagon (mint a szépségkirálynőknek) és egyéb dolgokon. Lesz egyedi, idézetes és fényképes emlékkönyv, férjismereti teszt, utcai feladatok, oklevél a végén. Az ajándékom már megvan szerencsére, úgy nevezett Love zsetonokat vettem, ami 9 db zsetont tartalmaz, nagyon ötletes és ilyen alkalomra szerintem tökéletes. Emellett nem is vészesen drága. Ez kipipálva. A pia mennyisége nem kicsi, amit a szervezők "berendelnek", igaz 12-en leszünk, de akkor is. A fő attrakció pedig egy egy órás limuzinozás lesz a pesti éjszakában. Szerintem mindannyiunknak felejthetetlen élmény marad. :) Egyelőre ennyit, nem árulok el többet, majd ha lement a buli, még úgysem állt össze teljesen.

Talán a blog is ebből fog állni egy hétig, na jó, azt azért talán nem. :) Most megyek és odabújok az egyetlen emberhez, akinek igazán fontos vagyok, és hagyom, hogy felmelegítse vacogó végtagjaimat és a szívemet...

Ma reggel is napsütésre ébredtem, na jó nem volt az annyira reggel, mondjuk úgy 11 tájban. :) Sajnos ez a munkanélküliek sorsa, merthogy az vagyok. Egész nap zabot hegyezek itthon. Január óta nyűglödök és egyre rosszabb a helyzet, a kilátások pedig... ugyan, reménytelen. Tonnaszám küldözgetem az önéletrajzom, eddig egyetlen darab interjúra hívtak be. Kérdem én, ki az a balfék HR-es valahol, aki rápillant az email-re és azt mondja kuka?! Honnan tudja, hogy mennyire vagyok alkalmas/alkalmatlan? Ha látja, hogy megfelelek az elvárásoknak, vettem a fáradtságot egy csodás motivációs levél megírásához stb., akkor mi a frászért nem tud legalább egy 5 perces beszélgetésre behívni. Továbbmegyek, ha nincs más, aki a kanapén vagy tudom is én hol, bejutott volna az állásra, akkor adjon esélyt a bizonyításra... Erre találták ki a próbaidőt, szerintem. Ha beválik az ember, akkor mindenki boldog, ha mégse, akkor viszlát. Ilyen egyszerű (kellene, hogy legyen).

Persze mindannyian tudjuk, hogy a hirdetések fele MLM-rendszereket és egyéb nyalánkságokat hirdet, a másik feléből 30% kamu, vagy már rég betöltötték, csak meg kellett hirdetni. Szerény számításaim szerint maradt 20%, ahova valóban érdemes lehet pályázni, ha komolyan dolgozni akarsz. Persze itt egyéb követelmények miatt 10% alapból kiesik (pl szakképesítések, nyelvek, tapasztalat...). Maradt a hirdetések mindössze 10%-a, ez valljuk be elég sovány. Azért csak bizakodik az ember, hogy de jó állás lehet, talán pont engem keresnek, és nagy hévvel elküldi a jelentkezését. Majd jön a pofára esés, annyit se mondanak, hogy fapapucs, nemhogy behívnának.
Olyan lehangoló. Aki tényleg dolgozni szeretne, nem kap esélyt. Hülyéknek áll a világ. Na de, most hogy kimorogtam magam, térjünk át valami másra...

Épp azon morfondíroztam, vajon hány olvasója lesz a blogomnak. Egyáltalán hogy talál rá valaki?! Mégse fogom a facebook-ra kirakni, hogy "helló emberek, íme az életem tálcán, vájkáljatok benne", szóval ez esetben azt hiszem nem jó ötlet az önreklám. Mivel a blog lényege, hogy arc nélkül is elmondhatja az ember. Elárulhatja a kis titkait, megoszthatja a belső gondolatait, anélkül, hogy bárki is a képébe nevetne vagy ítélkezne felette.
Aztán eszembe jutott, mi van ha senki nem fogja soha elolvasni a bejegyzéseimet? Akkor újabb pofon az élettől, hogy ennyire se kíváncsiak rám az emberek. Ahelyett, hogy pozitív visszajelzés lenne, hogy néha nem hiába teszünk valamit, inkább csalódunk. Az önbecsülésünk pedig még inkább a béka hátsófele alatt lesz kettővel. Én meg beszélgethetek magammal. Bár megjegyzem, ez se teljesen haszontalan. Remélem, hogy előbb-utóbb azért lesz valaki, aki olvasni fogja, még ha nem is lesz rendszeres látogató az oldalon. Ha egy ember elolvasta már megérte, akkor valaki meghallgatott. Biztos nem én vagyok a legszórakoztatóbb blogger, de remélem lesz ez még másképp.

Végezetül jöjjön egy régi/új kedvencem: 30 seconds to Mars - Hurricane
https://www.youtube.com/watch?v=5ZwMbY-leMM&feature=share

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, ma este (pontosabban éjjel fél 1 körül) arra az elhatározásra jutottam, hogy én is erősítem a blogolók társaságát. Ok? Rengeteg. Tapasztalat? Kevés. (legalábbis az írásban) Jó lesz? Nekem biztosan. Ha másért nem is, legalább kibeszélem magamból. Hogy mit? Mindent, ami eszembe jut vagy rág belülről. Nem tudom elmondani senkinek, elmondom hát mindenkinek. Csupa közhely, de milyen igaz...

Azt hiszem ez most egy szomorú, önsajnáló, céltalan, tehetetlen, de azért picit reménykedő blog. Először. Reményeim szerint nyomon követhető lesz a fejlődés, ami újra optimista, vidám önmagammá tesz. Merthogy én ilyen lennék valójában, csak valahogy letértem az eddig járt ösvényről és keresem az utam. Egyébként örök válaszkereső vagyok. Nem szerencsés tulajdonság, de ha már van, akkor igyekszik az ember. Szóval kérdés rengeteg, a választ majd meglátjuk. Így hátha könnyebb lesz. Ha pedig unatkoznánk, akkor abba is hagyhatjuk. Az olvasó legalábbis. Én? Nem biztos, elképzelhető, hogy a rabja maradok, ha másért nem is a magam szórakoztatására, az optimista azt mondaná: egy valaki boldog. Miért ne lehetnék én az...

Egyszóval minden adott, ami egy bloghoz kell: számítógép (szigorúan a működő fajta), internet (Digi forever), huszonéves budapesti nő tele gondolatokkal. Kipipálva.
Az eredmény nem garantált, egyet ígérhetek, hogy nem ígérek, a többi meg majd alakul. Remélem. (Máris milyen optimista, ugye? :) )