Azt hiszem sarokba állítom magam, ugyanis hanyag módon már majdnem 1 hónapja nem írtam az oldalra. Mondanom sem kell, hogy nem unatkoztam közben.
Túl vagyok egy klassz családi grillezésen és cseresznyeszüreten, egy kisebb gimis osztálytalin, éééés ideiglenes(?) kutyatulajdonos lettem.

Párommal a környékünket járva megláttunk egy édes kutyust, amint az úttest felé szaladgál. Rászóltunk, hogy ne menjen arra és innentől kezdve nem volt megállás. Hazáig kísért minket, mi meg nem tudtuk mitévők legyünk. Látszott, hogy jól nevelt, hám volt rajta, bár nem tudom mióta csavaroghatott, de elég vékonyka volt. Szerintem valahonnan a közelből elengedett/elszökött panelkutyus volt. Párom rábeszélésének engedve felvittük magunkkal. Bevallom én inkább cicás típus vagyok, sose volt kutyám, úgyhogy ezt is ki kell próbálni, meg hát olyan édes pofija van. :)

A Boni nevet adtuk neki, egy év körüli, tacskó keverék, zsemle színű, kan kutya. Nagyon értelmes, biztos volt már tanítgatva, ha szólítjuk odajön, ha kiküldöm a szobából azt is megérti és egyéb apróságok. Szépen sétál pórázon és anélkül is, természetesen szobatiszta. Kedves, barátkozó, nyugodt természete van, jól el van más ebekkel is. Az egyetlen és legfőbb problémánk, hogy nem lehet egyedül hagyni. Kb. 3 hete van már nálunk, szerintem kezd kialakulni a bizalom, most már megszokhatta az új életet, de ha csak 10 percre is egyedül marad, akkor keservesen ugat és sír (szerencsére a lakást egyáltalán nem rombolja). Ez önmagában nem lenne akkora baj, ha idővel szépen megnyugodna, de nem. Ha kell órákig vinnyog utánunk és ezt a szomszédok érthető módon nagyon nem kultiválják. Én se szívesen hallgatnám. Próbáljuk tanítgatni, jutalmazni, de egyelőre semmi sem használt. Így pedig nem maradhat velünk sokáig. Most még elvagyunk, nekem nincs munkám, remélem már nem sokáig, de pl a bevásárláshoz bébiszitter kell mellé, különben megőrül. Nagyon sajnálom, látszik rajta mikor hazajövünk, hogy tiszta idegroncs, borzasztóan örül nekünk mindig, majd kibújik a bőréből. Végtelenül szeretetéhes, imádja, ha foglalkoznak vele, néha már ölebnek képzeli magát. :)

Tényleg imádnivaló, de kénytelenek leszünk más helyet keresni, ahol akár kertben is lehet, akkor hátha elvan egyedül is, meg lakásba is bemehet, mert nagyon emberközpontú. A lakásban sem marad egyedül a szobában. Ha én kimegyek a fürdőbe, akkor jönne utánam ő is és hasonlók. Most még küzdünk, próbálunk megbirkózni a feladattal, aztán majd meglátjuk. Jó lenne megtartani, de ez így nem élet, hogy nélküle sehova sem tudunk elmenni, vagy valakire rá kell hagyni addig. Várom a tippeket esetleg a kedves kutyásoktól, hátha akad jó ötlet.

Egyébként mi magunk is tanulunk, régebben is néztük a Csodálatos kutyadokit, most meg még inkább. Ceasar Milian könyvét is olvasgattam már, és tényleg működik, amit ír. Pl: mikor hazaérünk, vagy csak egyikünk érkezik, Boni akkor is teljesen felpörög és nagyon örül az embernek, ránk nem ugrik fel, de a saját tengelye körül bizony őrületes tempóban képes ugrálni. :) A trükk, hogy ilyenkor nem szólunk hozzá, nem érintjük meg, rá se nézünk, mert csak felerősítené az izgalmát. Fél perc se telik el már lenyugszik, jön szépen és akkor megsimogatjuk stb. Ez tényleg mindig beválik. Szóval nem akarom reklámozni a pasast, de tud valamit az biztos. :)

Most megyek, ideje tollasbálba menni... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.